Mezőgazdasági Start közmunkaprogram indul Gyulán
Békés megye egyik legnagyobb mezőgazdasági Start közmunkaprogramja indul Gyulán március elsején, a város 180 millió forint támogatást nyert 154 ember foglalkoztatásához, a résztvevők a béren túl részesednek a közösen megtermelt javakból mondta el Görgényi Ernő polgármester az MTI-nek hétfőn.
A mintaprogram résztvevői márciustól a társaság földjein dolgoznak, zöldségféléket és takarmányt termelnek, faiskolát gondoznak, részt vesznek a térség hagyományos zöldségfajtáinak és gyümölcsfáinak összegyűjtésében és szaporításában -– ismertette Alt Norbert szociális ügyekért felelős alpolgármester.
Kiemelte: a gyulai mintaprogram új eleme, hogy a közmunkások a munkabéren túl részesülnek a közösen előállított konyhakerti termésből, az állattartásra vállalkozók térítésmentesen előnevelt kisállatokat kapnak, és az önkormányzati földeken megtermelt takarmányból önköltségi áron vásárolhatnak.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Éjfélig lehet kiegészíteni, illetve elfogadni az szja-bevallási tervezetet, de nem éri meg az utolsó percekre hagyni hívta fel a figyelmet kedden a... Teljes cikk
Az Európa Tanács elfogadta az első olyan nemzetközi, jogilag kötelező érvényű szerződést, amelynek célja, hogy a mesterséges intelligenciát (MI)... Teljes cikk
A hajléktalanok körében végzett szokásos február 3-ai országos felmérés szerint egyre több közöttük az idős, beteg, munkaképtelen ember. Teljes cikk
- Gazdatüntetések söpörnek végig Európán: holland, belga és spanyol gazdák is utcára vonultak 4 hónapja
- Így változott a közfoglalkoztatás az elmúlt tizenkét évben 6 hónapja
- Czomba Sándor: több mint ezer vállalkozás indulhat el a Vállalkozó Start II. program támogatásával 7 hónapja
- Megnyílt a jelentkezés a fiatal vállalkozókat támogató programokra 7 hónapja
- Kezdődik a közvetlen támogatások előlegfizetése 8 hónapja
- Új vezérigazgató a Wallis Asset Management élén 8 hónapja
- Új vállalkozói Start-program indítását sürgeti az LMP 10 hónapja
- Augusztusban indul a Start II: Ezer vállalkozó kaphat vissza nem térítendő támogatást 11 hónapja
- Annyira kevés a közmunkás, hogy van, ahol a polgármester nyírja a füvet 11 hónapja
- Ennyit keresnek az idénymunkások 2023-ban 11 hónapja
- Új vezérigazgató-helyettes a Signal Iduna Biztosítónál 11 hónapja