Felmérés: minden ötödik magyar gondolkodik munkahelyváltáson a magasabb fizetés reményében
Egekbe szökő, több számjegyű infláció, megnövekedett üzemanyagárak, energiaválság következtében emelkedő rezsidíjak, csökkenő reálbérek – csak néhány a mindennapjainkat, pénzügyi kilátásainkat és az idei évre vonatkozó várakozásainkat jelentős mértékben befolyásoló gazdasági kihívások közül. Bizonytalan, pénzügyi nehézségekkel terhes gazdasági környezetben ért minket a 2023-as év, mely értelemszerűen rányomja bélyegét a társadalom kilátásaira. A Generali Biztosító idén januári kutatása többek között a magyarok 2023-as évre vonatkozó várakozásait és pénzügyi terveit mérte fel.
A várakozások tekintetében megosztott a társadalom
A kutatás alapján a magyarok körében megosztottság fedezhető fel 2023-as várakozásaikat tekintve, ugyanis közel fele-fele arányban vannak a bizakodók és a borúlátók. A válaszadók 51 százaléka nyilatkozott úgy, hogy pozitívnak, derűlátónak érzi magát az év elején, míg 49 százalékuk azt állította, hogy inkább borúlátó.
A fiatalabb korosztály (18–39 évesek) esetében magasabb a derűlátók aránya, míg az idősebb korosztály (40–65 évesek) körében több a borúlátó. Az optimista szemléletmód emellett jellemzőbb a magasabb jövedelemmel rendelkezőkre – a nagyobb anyagi biztonság tehát az évi kilátásokra is pozitív hatással bír.
Többekben felmerül a munkahelyváltás, a spórolásra törekvés is általános
A kutatás eredményei rámutatnak, hogy a lakosság körülbelül harmada (36 százalék) tett valamilyen pénzügyi fogadalmat erre az évre vonatkozóan – közülük a válaszadók 42 százaléka nyilatkozott úgy, hogy 2023-ban szeretne jobban odafigyelni a spórolásra, szeretne több pénzt megtakarítani.
A legtöbben az általános spórolási technikákra helyezik a hangsúlyt – a válaszadók nagy arányban jelöltek meg egyidejűleg több költségcsökkentő módszert is. 40 százalékuk a felesleges termékek és szolgáltatások megvásárlásának elkerülésére kíván fókuszálni, a válaszadók negyede pedig kiemelten tervez odafigyelni a rezsicsökkentő megoldások alkalmazására. A személygépjármű-használat csökkentésével a válaszadók 15 százaléka kíván spórolni.
A kiadás-csökkentésre odafigyelni tervező válaszadók majd’ ötöde (19 százalék) azonban a magasabb fizetés reményében munkahelyváltást is tervez 2023-ban. Mindez a jelenlegi rendkívül feszített munkaerőpiaci helyzetben jelentős szám: hazánkban a Központi Statisztikai Hivatal 2022 decemberi adatai alapján 4,7 millió fő fölötti a foglalkoztatottak száma, a magyar munkanélküliségi ráta pedig továbbra is 4 százalék alatti.
Munkaerőpiaci szakértők véleménye alapján ezzel a számítással a munkavállalók nem is lőnek nagyon mellé, a munkaerőpiac ugyanis továbbra is munkaerőhiányos, így erőteljesen munkavállaló-vezérelt. Hogy elkerüljék a fluktuációt és megtartsák szervezetüknél a tehetséges alkalmazottakat, a vállalatok kénytelenek lesznek béremeléssel ellensúlyozni a több számjegyű infláció jövedelmekre gyakorolt hatását, a reálbércsökkenést.
Előtérbe kerül a hosszú távú pénzügyi tervezés
A hosszabb távú előre tervezés, a pénzügyi stabilitás megőrzéséhez való aktív hozzájárulás szintén jelen van a magyar társadalomban. A kutatás alapján ugyanis azon válaszadók közül, akik idén szeretnének jobban odafigyelni a spórolásra, 18 százalék – tehát szintén közel ötödük – nyilatkozta azt, hogy tervez befektetni.
A jelenlegi kiszámíthatatlan és tervezhetetlen élethelyzetben növekszik a pénzügyi tudatosság, a tervezés és az öngondoskodás jelentősége. Egy tavaly szeptemberi Generali-kutatás is kimutatta, hogy a magyarok jövővel kapcsolatos általános attitűdjei igencsak negatívak: a válaszadók közel harmada szerint az aktív korúak sokkal rosszabbul fognak élni néhány évtized múlva, mint most.
A kutatást a Generali Biztosító Zrt. megbízásából az NRC Kft. készítette 2022 szeptemberében. A kutatás a 18–65 éves lakosság körében, nem, korcsoport, végzettség, lakóhelytípus és régió jellemzők alapján reprezentatív 1 000 fős mintán került elvégzésre.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
A mesterséges intelligencia már érzékelhetően jelentős hatással bír az IT munkaerőpiacra is, így számos változást hozhat magával az idei évben.... Teljes cikk
A magyar munkavállalók bizalmi attitűdje 2023-ban kiegyensúlyozott és stabil volt, emellett bizakodásra adhat okot, hogy idén akár már javuló... Teljes cikk
Egy hónap alatt 160, egy év alatt több mint ezer fővel növelte létszámát a dél-koreai akkugyártó, a Shinheung Sec EU Kft. Monoron. A MÁV Csoport... Teljes cikk
- Felmérés: a magyar dolgozók több mint fele munkahelyet akar váltani 1 hete
- Ennyi borravalót adnak a magyarok a vendéglátóhelyeken 2 hete
- Tízből nyolc diákmunkást a fizetés motivál 2 hete
- Jobban aggódnak a munkájukért a magyar dolgozók, mint tavaly év végén 4 hete
- KSH: 9.9 százalékkal nőtt a reálkereset egy év alatt 4 hete
- Egészségügyi bértábla 2 hónapja
- Az átlagkeresetek változása Magyarországon (2003-2024. január) 2 hónapja
- Mikor kapom meg a fizetésem és a bent maradt szabadságomat, ha felmondtam? 2 hónapja
- Itt vannak a friss kereseti adatok - Ezek voltak a legjobban és legrosszabbul fizetett szakmák 2023-ban 2 hónapja
- Bele lehet szeretni ebbe a hivatásba: interjú Szalavics Mariann NAV-elnökhelyettessel 2 hónapja
- Mennyit keresnek a trénerek? Mennyibe kerül a tréning? - elemzés a tréneri napidíjakról 3 hónapja