Szépkorúak: értékes munkaerő-tartalék
Foglalkoztatásuk pedig nyugdíjasszövetkezeten keresztül biztonságos és kényelmes
A nyár második fele új munkaerő-kihívás elé állítja a cégeket. A szezon még tart, de a diákok jó része már pihenne, élvezné a keresetét, így munkaerőhiány léphet fel a szezonális feladatokat ellátó munkáltatóknál. Ehhez társul az energiaválság, amelynek számos pénzügyi és társadalmi következménye várható. Ilyenkor fontosak a megtakarítások, és ha lehet, növelnünk kell a bevételeinket. Jó hír, hogy e két jelenségre van segítség, és ezúttal sem kell eltávolodni az atipikus foglalkoztatási formáktól. Ez a megoldás a szépkorúak alkalmazása nyugdíjasszövetkezeti keretek között. Az idősek is kedvelik ezt a megoldást, mert összetartó közösségben szerezhetnek plusz bevételt öregségi nyugdíjuk mellé.
Lojális munkaerő biztonságos feltételekkel az ötéves Déli Szomszédoktól
A Déli Szomszédok Közérdekű Nyugdíjas Szövetkezet 2017-ben alakult az országban elsőként, azzal a céllal, hogy az öregségi nyugdíjellátásban részesülők kedvező feltételek mellett vállalhassanak munkát. A nyugdíjasszövetkezet egy olyan foglalkoztatási forma, mely a dolgozni tudó és akaró nyugdíjasoknak legális és biztos kereteket ad a munkavégzéshez.
A nyugdíjasszövetkezeti foglalkoztatás előnye, hogy a szépkorúak, akik a jövedelmüket szeretnék kiegészíteni, lehetőséget és közösséget kapnak, miközben az Önök cége tapasztalt és lojális munkaerővel gazdagodik. Ez a foglalkoztatási forma biztonságos Önöknek, mert a szövetkezet az esetleg kieső állományt díjmentesen pótolja, és a megrendelő céget járulékfizetés sem terheli. A ledolgozott órák után költségszámla készül. Biztonságos ez a nyugdíjas munkavállaló számára is, hiszen a szövetkezeti foglalkoztatás védőhálót jelent neki. Fontos tényező, hogy a szövetkezet átvállalja az adminisztratív terheket, tehermentesíti a cégek adminisztratív munkatársait.
Nyugdíjas munkaerő toborzási terhek nélkül
Sok kisvállalkozásnak nehéz a munkaerő megtalálása dedikált recruiter kolléga hiányában. A Déli Szomszédok a Viapan Group HR-szolgáltató cégcsoport tagja. Megbízható feltételek mellett kínál nyugdíjasszövetkezeti munkaerőt, akiket évek óta tökéletesített marketingstratégiával támogatott módszerekkel toboroz. Nagy hangsúlyt fektetnek a seniorok számára fontos közvetlen kommunikációra. Támogató légkörüknek, közösségépítésüknek hála ma már többezres adatbázis várja, hogy munkába álljon. A seniorok foglalkoztatása tehát praktikus és költséghatékony forma, ami jelenleg komoly versenyelőnyt jelenthet a cégeknek.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
A koronavírust követő években a HR területén tapasztalható robbanásszerű technológiai fejlődés, - mely még 2024-ben is újabb és újabb ajtókat... Teljes cikk
A teljesítményértékelés a legtöbb vállalat számára alapvető folyamat. Azonban a digitalizáció terjedésével, egyre nagyobb népszerűségnek... Teljes cikk
Jakobsen Petra HR tanácsadóval, a Flow Consulting HR üzletágának vezetőjével a teljesítményértékelés változásáról, a HR analitika üzleti... Teljes cikk
- Álláshirdetések alapján kezdett vizsgálódni a NAV 2 hete
- Egyre nehezebb a fiatalok toborzása és megtartása, de mi lehet a megoldás? 2 hete
- Munkahelyi alumni élethosszig: stratégiai fontosságú a jó kapcsolat fenntartása a volt kollégákkal 3 hete
- A kormány mindent megtesz a bérek növekedéséért, de nem becsülik a dolgozókat? 3 hete
- Csak a magyar fiatalok 20 százaléka érzi, hogy stabil a munkahelye 4 hete
- Az alkalmazottat bejelentés nélkül foglalkoztatók listája 1 hónapja
- A fiatal munkavállalók harmada szerint munkáltatója nem törődik a fenntarthatósággal 1 hónapja
- Hogyan hangoljunk össze embereket különböző kultúrákból vállalati közegben? 1 hónapja
- Rekordév után osztalékot fizethet a Pensum Group, 2024-ben további növekedés jöhet 2 hónapja
- Feketén dolgozó külföldi állampolgárokat utasítottak ki Magyarországról 2 hónapja
- Innentől nehezebb lesz megszerezni a a brit munkavállalói vízumot 2 hónapja