Nyugdíjasok segíthetnék ki a brit gazdaságot a kátyúból, de a cégvezetők elzárkóznak
A brit gazdaságnak szüksége lenne a középkorú és a nyugdíjaskorú munkavállalókra, ám sok cégvezető elzárkózik ettől a megoldástól.
Óriási munkaerőhiányt okozott az Egyesült Királyságban a világjárványt követő korai nyugdíjazási hullám. A Lordok Háza gazdasági bizottsága szerint a nem dolgozó vagy munkát kereső emberek, azaz a gazdaságilag inaktívak száma 565 ezer fővel nőtt a világjárvány kezdete óta. A kormány 630 ezerre becsüli azok számát, akik 2019 óta otthagyták a munkát - írja a VG.
A gazdaság számos ágazata közbenakut munkaerőhiánytól szenved. Ugyanakkor a munkaképes korúak mintegy negyedének - körülbelül 10 millió embernek - nincs munkája. Közülük több mint egymillió 50 és 64 év közötti a korai nyugdíjazását élvezi. A foglalkoztatási adatok még mindig nem érték el a világjárvány kezdete előtti szintet, amit részben azért van, mert az 50 év feletti szakmunkások tömege korengedményes nyugdíjba ment.
A brit kormány decemberben bejelentette, hogy a gazdaság fellendítéséhez a nyugdíjas, középkorú munkavállalókat visszacsábítaná a munkába, ami nagyban hozzájárulna a recesszióból való kilábaláshoz. A tervek szerint az 50 év felettieknek lakossági tájékoztató kampányt indítanak tavasszal.
A kormány azonban hiába ösztönözné a középkorúak és a nyugdíjasok munkavállalását, a cégek inkább a fiatalabb munkaerőt foglalkoztatják.
A vállalatok sokkal kevésbé nyitottak az idősebb munkavállalók felvételére, mint a fiatalabbakéra.
Ez kulturális és vezetői hiányosságokat jelez, cégnagyságtól függetlenül – mondta Ann Francke, a CMI vezérigazgatója. Pedig az idősebbeket képzéssel és rugalmas munkalehetőségekkel is vissza lehetne csábítani.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Életét vesztette két bányász a sziléziai Myslowice-Wesola kőszénbányában egy földrengés okozta bányaomlás után, egy harmadik társuk esetében... Teljes cikk
Spontán sztrájkba kezdtek a román kormányalkalmazottak, béremelést követelnek - írta hétfőn az economedia.ro az érintett szakszervezet vezetőjét... Teljes cikk
Qu Jing megtorlással fenyegette meg azokat a beosztottakat, akik panaszt tettek a vezetésére. Teljes cikk
- Jelentősen enyhült a munkaerőhiány a Balatonnál a vendégmunkásoknak is köszönhetően 6 napja
- A britek a megpályázott állások több mint felére nem kapnak visszajelzést 1 hete
- A foglalkoztatási ráta megyénként 2 hete
- A változás ereje: Közös fellépés a munkaerő-piaci visszaintegrálásért - az Egyensúlyunkért Alapítvány és a Pannonjob együttműködése 2 hete
- OECD: a magyar munkaerőpiac a válságok ellenére is ellenállónak bizonyult 3 hete
- Minden ötödik magyarországi német vállalat leépítést fontolgat idén 3 hete
- A munkanélküliségi ráta alakulása Magyarországon (2021. március-2024. március) 3 hete
- Megérkeztek a KSH adatai: emelkedett a munkanélküliségi ráta 4 hete
- A brit dolgozók 78 százaléka a munkahelyi stressz miatt mondana fel 1 hónapja
- Hazatérési támogatás, bérkiegészítés, adókedvezmény - így csábítsuk haza a külföldön élő magyarokat 1 hónapja
- Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult 1 hónapja