Újabb 43 településen épülhet bölcsőde
Újabb 43 településen épülhet bölcsőde, ezzel további 1300 bölcsődei ellátást biztosító férőhely jöhet létre Magyarországon - közölte a családokért felelős államtitkár hétfőn az MTI-vel.
Hornung Ágnes közleményében azt írta, a munka és magánélet egyensúlyának elősegítése érdekében a kormány folytatja a szülői igényekre reagáló bölcsődei hálózat bővítését. Közlése szerint a fejlesztés Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Terve keretében, egy most lezárult 20 milliárd forintos pályázatnak köszönhetően valósulhat meg. A bölcsődék, mini bölcsődék és családi bölcsődék építésére, bővítésére hatalmas volt az érdeklődés - tette hozzá.
Az államtitkár kiemelte, a bölcsődei hálózat bővülése "a kisgyermeket nevelő családok választási szabadságát erősíti, ha a szülő gyermeke 3 éves kora előtt térne vissza a munka világába." Magyarországon 2010-hez képest megduplázódott a férőhelyek száma, 32 ezerről mintegy 65 ezerre emelkedett - ismertette. Hangsúlyozta, a bölcsődefejlesztési program legfőbb célja, hogy a kisgyermekes szülők munkavállalásának ne legyen akadálya a bölcsődei férőhelyhiány. "A bölcsődei ellátás rendszerének komplex fejlesztése hozzájárul ahhoz, hogy az országban lévő területi egyenlőtlenségek csökkenjenek, és egységesen magas színvonalú bölcsődei ellátás jöhessen létre" - írta Hornung Ágnes.
A pályázat részleteiről közölte: a felhívásra új bölcsődét, mini bölcsődét, valamint családi bölcsődét tervező háromezer lakosú, vagy annál nagyobb települések helyi önkormányzatai, országos- és helyi nemzetiségi önkormányzatai, valamint az érintett települések egyházai jelentkezhettek.
Pályázni nemcsak új ingatlan építésére, hanem meglévő ingatlan átalakítására vagy meglévő bölcsőde bővítésére is lehetett, amennyiben a beruházással új férőhelyek jönnek létre. Jelezte: a bővítés minimális mértéke legalább egy plusz bölcsődei, mini bölcsődei csoportszoba vagy egy családi bölcsőde. Az önerő nélküli, vissza nem térítendő támogatás összege pályázatonként minimum bruttó 50 millió, maximum bruttó 1,44 milliárd forint volt.
Hornung Ágnes rögzítette: a kormány továbbra is elkötelezett a bölcsődei férőhelyek számának növelése, és ezáltal a kisgyermekes szülők munkaerőpiaci elhelyezkedésének segítése mellett annak érdekében, hogy Magyarországon minél könnyebb legyen gyermeket vállalni, gyermeket nevelni, és a szülők a munka mellett is biztonságban tudhassák gyermeküket.
MTI
Tekintse meg, hogy alakult a bölcsődei férőhelyek száma az elmúlt években!
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Éjfélig lehet kiegészíteni, illetve elfogadni az szja-bevallási tervezetet, de nem éri meg az utolsó percekre hagyni hívta fel a figyelmet kedden a... Teljes cikk
Az Európa Tanács elfogadta az első olyan nemzetközi, jogilag kötelező érvényű szerződést, amelynek célja, hogy a mesterséges intelligenciát (MI)... Teljes cikk
A hajléktalanok körében végzett szokásos február 3-ai országos felmérés szerint egyre több közöttük az idős, beteg, munkaképtelen ember. Teljes cikk
- Több ezer bölcsődei férőhely építése zajlik jelenleg is az országban 2 hete
- Anyaként egy nagyvállalatnál: így látják a munka és a magánélet egyensúlyát a Hankooknál dolgozó édesanyák 2 hete
- Mire vágynak a dolgozó anyák? 3 hete
- Munkaszerződés nélkül foglalkoztattak egy 15 éves fiút, akinek mindkét kezét összepréselte egy gép 3 hete
- "A hatékony és sikeres munkavégzéshez kiegyensúlyozott magánéletre van szükség" 3 hete
- Ennyivel emelkedett a fizikai átlagórabér 2023 végére 1 hónapja
- Rehabilitációs hozzájárulás 2024-ben 1 hónapja
- Hazatérési támogatás, bérkiegészítés, adókedvezmény - így csábítsuk haza a külföldön élő magyarokat 1 hónapja
- Így csábítanak a cégek a HVG Állásbörzén 1 hónapja
- Ekkora fizetésért jönnének haza a külföldön dolgozó magyarok 1 hónapja
- Megkezdte nyári toborzását a Lidl is, mutatjuk, mennyit lehet keresni 1 hónapja