Jelentősen nőtt a dolgozó nyugdíjasok száma
Míg korábban több mint 75 ezren, idén júniusban már több mint 161 ezren dolgoztak nyugdíj mellett.
A dolgozó nyugdíjasoknak nem kell társadalombiztosítási járulékot fizetni, ezzel az érintettek havonta több milliárd forint adót spórolnak meg. A 2019. január 1-jén hatályba lépett adókedvezménynek köszönhetően jelentősen nőtt a dolgozó nyugdíjasok száma - közölte Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára.
A nyugdíjasok járulékmentességének bevezetését megelőzően, 2018-ban bruttó százezer forintból 71 ezer forintot kapott meg egy dolgozó nyugdíjas, miután levonták tőle az szja-t és a járulékokat. Most már csak az szja-val kell számolni, így 85 ezer forinthoz juthatnak az érintettek - jelezte az államtitkár.
A szabály a vállalkozásoknak is kedvez: érdemes nyugdíjast alkalmazni, hiszen a munkáltatók mentesülnek a 13 százalékos mértékű szociális hozzájárulási adó megfizetésének kötelezettsége alól. Egyben a korábban nyugdíjba vonult szakemberek felvételével olyan tapasztalat és tudás kerülhet a cégekhez és szervezetekhez, amely jelentős hozzáadott értéket jelenthet.
Szeptember 1-től a közszférába is visszatérhetnek a nyugdíjasok, a részletekről ebben a cikkünkben írtunk.
Fotó: unsplash.com
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Bár az szja-bevalláshoz tartozó nyilatkozat kevesebb mint egy perc alatt kitölthető, ezt elmulasztva mégis évente több milliárd forint... Teljes cikk
Dr. Farkas András nyugdíjszakértő szerint különösen időszerű a kérdés, miért van szüksége mindenképp egy átfogó reformra a magyar... Teljes cikk
A szakértő szerint a kényelmes, modern nyugdíjas évekhez a megoldás a fiatalabb életkorban kezdődő erőteljes befektetés és a 65 éves koron túli... Teljes cikk
- Nyilvántartott álláskeresők száma Magyarországon (2021-2024. április) 5 napja
- Nők40 nyugdíj - mikor optimális igényelni és mikor jön a Nők43? 1 hete
- Álláshirdetések alapján kezdett vizsgálódni a NAV 2 hete
- Fontos tudnivaló a nyugdíjbiztosítással kapcsolatban: nem jár automatikusan az adójóváírás! 2 hete
- Fedezze fel a munkaerőpiac digitális lehetőségeit és jogait! 2 hete
- Egyre nehezebb a fiatalok toborzása és megtartása, de mi lehet a megoldás? 2 hete
- A foglalkoztatási ráta megyénként 2 hete
- A változás ereje: Közös fellépés a munkaerő-piaci visszaintegrálásért - az Egyensúlyunkért Alapítvány és a Pannonjob együttműködése 2 hete
- OECD: a magyar munkaerőpiac a válságok ellenére is ellenállónak bizonyult 3 hete
- Munkahelyi alumni élethosszig: stratégiai fontosságú a jó kapcsolat fenntartása a volt kollégákkal 3 hete
- A kormány mindent megtesz a bérek növekedéséért, de nem becsülik a dolgozókat? 3 hete